Azok a fránya anyagiak

Jó a közérzetem. Vérnyomásom, cukorszintem jó. Szombaton kettőig dolgoztam. Utána aludtam olvasgattam, olvastam az előttem álló nyaki ütér műtétről. Legyek már túl rajta mert folyamatosan bennem van a félsz. Nem szeretném ha műtét előtt elzáródna és félig bénán terhére legyek a családnak. Nyomasztóak az anyagi gondok, de ha túlleszek a műtéten és Isten megsegít, hogy ne kelljen átessek a végbéldaganat műtéten vagy az azt követő hosszú lábadozás után,akkor minden erőmmel azon leszek, hogy átalakítsam szakantikváriummá az antikváriumot, hogy ne kelljen piaci versenyben legyek zugkereskedőkkel, pénzmosó vállalkozásokkal amelyek elszívják az ügyfeleket mert a könyvbarát, tisztelet a kivételnek, pont olyan mint bármely más vásárló. Ha valahol valamit egy banival olcsóbban megkap akkor az a bani számít. Hogy nem fizet adót, hogy nem lesz ezért, ezért is pénz esetleg az ő egészségügyi ellátására nem érdekli. Csak a pillanatnyilag megspórolt 1 lej. Ez nem jövedelemfüggő. Régebb azt hittem naívan, hogy a szegényság viszi rá az embereket, de rá kellett jöjjek, hogy a legjobb módúak, itt is tisztelet a nagyon kevés kivételnek, a legzsugoribbak.

A nyomor hirnökei

agresszivnyomor

Talán a legszívszorítóbb mikor mélyszegénységbe lecsúszott emberek hoznak be pár, legtöbbször rossz állapotban levő könyvet, remélve, hogy kikerül belőle a kenyér, féldeci vagy a csomag cigaretta. Mély nyomot hagy az emberben nézésük. Az a szomorúság, reményvesztettség, mélyen bent felcsillanó remény, hogy hátha átvészelik a mai napot is.

Általában átveszem tőlük a könyveket és annyit adok amennyiért én tudom eladni vagy többet vagy odaajándékozom intézményeknek.

És van a másik nyomorban élő kategória: az alvilág ahogy én nevezem őket. Ők agresszívek. Alkoholisták, tyúktolvajok és ehhez hasonló foglalatosságúak. Értéktelen holmit akarnak értékesíteni jóval többért mint amennyit ér. Ha egyáltalán ér valamit. Őket nem tudom sajnálni. Engem nagyon hosszú ideig megviselt az agresszív fellépés és nagyon sok kalamajkám is adódott ebből. Túlfizettem,  bevettem pedig tudtam, hogy nem kellene. Valósággal leblokkoltam az agresszivitással szemben. Nagyon nehezen vetkőztem le ezt a rossz szokásomat. Most már az egresszív ellépés csak idegesít és akkor is visszautasítom a portékát ha hasznát venném csak mert követelte és nem kérte, hogy megvásároljam.

Sárosi bácsi

Sárosi bácsit majdnem egy emberöltő, negyven éve ismerem. Már akkor idős volt amikor először jártam nála. Mint most akkor is egy ösvényen lehetett közlekedni könyvtornyok között a házban. Ezt akkor nem értettem. Most mint antikvárius értem mert nálam is, minden időnkénti nekibuzdulás ellenére csak keskeny ösvényen lehet célt érni.

Amikor gyűjteménye fénykorát érte 8 ezer könyvből állt a gyűjteménye, tele igazi ritkaságokkal. A legritkább könyveit a szeku kobozta el.

Szemeiből mind a 8 ezer könyvének a tudása sugárzik mert Sárosi bácsi az a gyűjtő aki el is olvasta könyveinek a nagy részét.

Kevés emberrel találkoztam akibe ennyi könyvszeretet lenne. 90 évesen is képes órákon keresztül böngészni a könyvállományt. Könyvről könyvre képes átásni magát könyvhegyeken, hogy megtalálja azt ami érdekli és semmit ne hagyjon ki. Ez is vadászat. Csak nemesebb. Nincs ahhoz fogható élmény mint amikor az ember felfedez egy könyvet amelyikre régóta vadászik vagy olyant amilyenről eddig nem is hallott.

Van egy közös játékunk. Amikor meglátogat és könyvek érkeznek akkor együtt vadászunk. Böngésszük át a beérkezett könyvállományt. Ilyenkor egészen megfiatalodik és mindig kerül valami érdekes vagy ritka. Legutóbb egy az MSE fennállásának 25-ik évfordulójára kiadott emlékkönyv. Az öröme, hogy rábukkant mindent megért. Az is, hogy kiérdemeltem tőle, hogy nekem ajándékozza Stemmer Mihály “Egy antikvárius visszaemlékezései” könyvnek az első kiadását.