Ildikó

A Papiu-ba járt fölöttem vagy három évvel. Jó családból származik. Mostohaapja orvos volt ha jól emlékszem. Fel sem lehet sorolni betegségeit. Ő gondozza 81 éves édesanyját, vele lakik fia aki nem dolgozik. és igyekszik segíteni kislányát is. Teszi mindezt 750 lej nyugdíjból. Van amikor csak kenyeret eszik.Nem iszik, nem dohányzik. Van amikor a legegyszerűbb gyógyszerre sincs pénze. Könyveket hozogat be mint még sok sorstársa. Azokat a könyveket is beveszem amelyeket tudom, hogy nehezen adom el mert sajnálom. Tudom ez nem jó üzleti politika, de kerülnek kilátástalan helyzetbe olyan emberek akiknek az egyetlen hibájuk, hogy rosszkor születtek rossz helyre. Sokszor, bár víg kedélyű az alaptermészete elkeseredésében a sírás kerülgeti. Átvenném tőle és sorstársaitól a világ összes könyvét, hogy legyen pénzük kenyérre, de van amikor gyenge az eladás vagy és nagy a kiadás és nemet kell mondjak. Ilyenkor kétszeresen szenvedek. Miattuk is akiknek ez volt az utolsó remény és tehetetlenségem miatt is, hogy nem tudtam segíteni. Ma kértem meg, hogy a héten ne hozzon könyvet mert nagyon sok kiadásom gyűlt össze és a bevétel kívánnivalót hagy maga után. Rossz érzéssel fogok ma lefeküdni mert búcsúzáskor elmesélte szegény, hogy neki évek óta az jelenti a szilvesztert, hogy megeszik egy pár virslit.