Céltalanság

Ha a nyugati társadalmat egy szóval kellene jellemezni nekem a céltalanság jut eszembe. Ennek az egyik legszemléltetőbb példája a sport. valamikor úgy indult, hogy a megváltozott életkörülmények miatt kevés testmozgást végzők pótolják azt ami elmaradt kapálásuk miatt kiesett. Aztán elkezdett fejlődni lettek szakágak, alágak, ligák, bajnokságok, profi sportolók, öregedő, az életet kitolni akaró, haláltól félő státusz emberek kalimpálása.

Céltalan körbe-körbe futni a pályán, súlyok emelni ahelyett, hogy elszaladj nagymamád gyógyszereiért, hazacipeld öregedő szomszédasszonyod bevásárlószatyrát, felvágd nagyszüleidnek a tűzifát. Céltalan olyan  rekordokat döntögetni amelyeknek csak statisztikai értéke van. Céltalan dobálni egymásnak a labdát amikor kalákában lehetne segíteni valakinek felépíteni a házát. Ezért is nyújt ez csak pillanatnyi örömöt a pillanat emberének. Célhoz kell egy terv, egy útirány, esetleg egy útitárs.  A pillanat embere nemér rá. Neki most kell. Azonnal.