A vásárhelyi Góbé Antikváriumban jártunk

Nemes Gyula

„Az antikvárium az írói nagyság mértékét is jelöli”

Néhány évtizede, ha azt hallottuk, hogy „góbé” mindenki számára egyértelmű volt, hogy egy furfangos székely emberről van szó. De a kifejezés napjainkra valóságos márkanévvé, brandé nőtte ki magát. Ma már van Góbé Zenekar, -Fest, -Card, -termék, -csárda, -panzió, -sport, gyermekkuckó és ki tudja, még mi minden. Na meg itt van Marosvásárhelyen a Góbé Antikvárium. Ennek tulajdonosát, Molnár Józsefet az üzlet létrejöttéről, az antikváriusi foglalkozás szépségeiről, érdekességeiről kérdeztük.

 

 Mikor és hogyan indult el a Góbé Antikvárium?

Hogy egyáltalán elindult, nevezhetjük véletlennek vagy inkább isteni gondviselésnek. A boltot 2009-ben indítottam Góbé Shop néven, ahol kézműves termékeket, régiségeket árultunk, de ez nem igazán működött. 2011-ben aztán beállítottam egy könyvespolcot, amelyre egy biológia tanárnő hagyatékából származó darabokat helyeztem el. A hagyaték kb. 1 000 könyvet tartalmazott, amiből 300 érdekelt engem, a többivel meg nem tudtam mit kezdeni. Ebből a könyvespolcból nőtte ki magát tulajdonképpen aztán az antikvárium.

–Honnan a régiségek, könyvek iránti vonzalom?

Úgy is fogalmazhatok, hogy a régiség életem nagy szerelme. 40 éve gyűjtöm a könyveket, ezt gondolom, még édesapámtól örököltem. Ő a régi pénzek és ritka bélyegek szenvedélyes gyűjtője volt. A könyv meg a mindenem, a könyvtáram a büszkeségem. Szinte nem telik el nap, hogy otthon ne olvassak valamit. Több könyv is az éjjeli szekrényemre van készítve, aztán hangulatomtól vagy fáradtsági szintemtől függően olvasok azokból. De úgy gondolom 100 élet sem volna elég arra, hogy mindent, mit szeretnék, elolvassak.

–Miért „Góbé” Antikvárium?

2004-ben, mindenki tudja miért, elhatároztam, hogy minden téren teszek a székelységem érdekében. Én azt mondtam, székely vagyok és a magyarokat rokonnépnek tekintem. Mikor aztán megnyitottam az üzletet, Góbénak neveztem, ezzel is felvállalva székely identitásom.

–Milyen könyvei vannak?

A könyvállományomnak ma már csak kb. fele magyar nyelvű, 40 százaléka román, a többi vegyes: német, angol, spanyol, francia, török, orosz. Nagyrészt regények, de sok a szótár, a szakkönyv. Több sorozatot is kigyűjtöttem. Újabban elkezdtem a dedikált könyvek gyűjtését is. Az „online boltomban” több mint 9000 cím szerepel.

–Van-e igény antikváriumra? Kik a vásárlói?

Szerintem mindig voltak és lesznek, akik tapintható, forgatható könyvet olvasnak. Ezt akkor is lehet olvasni, ha áramszünet van, nem kell attól tartani, hogy vírus támadja meg vagy törlődik az adatbázis. Nyugaton például a könyv jelenleg reneszánszát éli. Vásárlóimnak negyed része fiatal, fele középkorú és negyed része idős ember.

–Tartja a kapcsolatot könyvtárakkal?

Igen. A vásárhelyi Teleki Tékával is felvettem a kapcsolatot, de a székelykeresztúri könyvtárral gyakran cserélünk a dupla példányokból. De adományozni is szoktam, adtam például Bögözre vagy az árvaháznak és az EMKE-nek, akik a szórványvidékekre juttatják el a könyveket.

–Hogyan kerülnek be az antikváriumba a könyvek?

Elsősorban elhalálozás esetén, hagyatékok formájában, amelyek azért jutnak az antikváriumba, mert az új tulajdonosok kisebb lakásba költöznek vagy külföldre távoznak. Külön kategória aztán a „lecsúszottaké”, akik az örökségükbe maradt könyveket váltják át italra. Többször előfordult, hogy értelmiségi szülők gyermeke, unokája – alig állva a lábán – hozott be könyveket. Valamint a cigányok, akik házalnak, gyűjtenek könyveket is és behozzák hozzám hasznosítani azokat.

–Miért van szükség egyáltalán antikváriumra?

Elsősorban azért, mert itt megmentődnek a könyvek! Vagy egy könyvszerető gyűjtőnél maradnak, vagy olyan ember vásárolja meg, aki értékeli. Amint a jelmondatunkban is szerepel: Mentjük a múltat, őrizzük a jövőt! De az antikvárium szerintem az írói nagyság mérője is. Itt derül ki, hogy milyen író volt valaki. Van olyan, akinek a könyveit folyamatosan keresik, igénylik, van, akit néha keresnek és van, akit soha. Reklámmal manapság el lehet adni könyveket, de egy idő után idekerülnek a könyvek és itt derül ki, van-e értéke vagy nincs.

–Hogyan lett antikvárius és milyen a jó antikvárius?

Én úgy gondolom az életben előbb-utóbb minden, amit tesz, hasznára válik az embernek. Lehet, hogy akkor nem tudatosul benne, de évek múlva rájön, ezt vagy amazt miért kellett megtennie. Például a Papiu Ilarian Líceumban jártam két évet román nyelvű osztályba, történelem-filológia szakra, ott érettségiztem. Ez arra volt jó, hogy magas szinten megtanuljam a román nyelvet és megismerjem a román irodalmat. A szüleim azt szerették volna, hogy orvos legyek, de nem tudtam megszokni a kórházszagot, így biológiát végeztem Kolozsváron a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen, és biológiatanár lettem. Nagy hasznát vettem ilyen jellegű tudásomnak is a szakkönyvek területén. Szerintem az antikváriusi munka csúcsa, amikor szakkönyveket forgalmazunk. Van, aki csak használt könyvet árul, van, aki régit, ritkát. Létezik antikvárium, amelyik szakkönyvekre szakosodott és van, amelyik újat és használtat árul vegyesen. Ez utóbbit a szakma aljának tartják.

–Mik a jövőbeni tervei?

Mint említettem már, online boltom is van, muszáj volt megtanulni a weblapkészítés fortélyait is ahhoz, hogy az ember lépést tudjon tartani az igényekkel. De érdekes módon a virtuális világban nagyobb a konkurencia, mint gondoltam. Míg a való világban, itt, Vásárhelyen két bolt volt az enyémmel egyező profilon, ott több száz van. Tervezem az ilyen irányú továbbfejlesztést. Ugyanakkor egy igazi könyvet is szeretnék írni. Stemmer Ödön megírta az Egy antikvárius visszaemlékezéseit, én meg szeretném írni Egy antikvárius mindennapjait.