Vera, a füstölgő állatok és én

Tegnap Vera az 1 éves német gúnyász szökött meg. Első fordulóra csak az Arató utca sarkáig. Onnan cipeltem vissza. Látva, hogy kint tágasabb másodjára is megpróbálta, de most már szélesítette a hatósugarát. Átszaladt a rádióhoz a körforgalomnál, hogy a frászt tette belém: Fél 9 csúcsforgalom. Utána elszaladt a Kálváriáig. Onnan át a Hosszú utca másik felére. Aztán vissza az autók között. El a Gecse utcáig. Amikor átszaladt a Scopusnál csak az Isten mentette meg, meg a sofőr aki egy nagyot fékezett. Ezúton és látatlanban is köszönöm neki. Végül, látva, hogy azok a nagy négykereken járó, füstölő állatok nem barátságosak és nem játszanak vele, hazalibbent és megállt a kapunál. Én meg minimum egy évet öregedtem, de le is ment rólam egy kiló ahogy papucsban slattyogtam a Kálváriáig és onnan vissza Gecse utcáig.

Lopott, eltűnt könyvek

Ritka kiváltság, főleg agy bibliofil antikváriusnak egy olyan városban lakni ahol a Teleki-Bolyai könyvtár székel és nagyon fáj, hogy az évszázad könyvlopása városunkhoz és ehhez a nagyhírű-multú könyvtárhoz kötődik.

A Teleki-Bolyai Könyvtár hiányzó kötetei

2012 februárjában, több mint egy évig tartó teljes leltározás után lezárult a Maros Megyei Könyvtár kötelékébe tartozó Teleki-Bolyai Könyvtár állományellenőrzése. 538 dokumentum hiányát állapították meg a könyvtárosok, ezek az elmúlt 45 év során tűntek el, hisz a könyvtár utolsó teljes körű leltára 1967-ben volt.

“Lopott, eltűnt könyvek” bővebben